Elfogott a félelem. Ki lehet az? Eleanor? De vele csak holnap találkozom. Mikor megláttam, hogy a hanghoz kép is tartozik, azt hittem elájulok. Eleanor, igen, Eleanor jött be. Csak ennyit mondott:
-Tudtam,hogy itt talállak. Holnap-mondta,és kiment. Én meg ott álltam, összezavarodva. Mi van? Honnan tudta? Egyszerűen egy mondat is borzalmas zűrzavart okozott a fejemben. Azt mondják szőke vagyok. Pedig világosbarna. Azért olyan hülye nem vagyok, bááár. Na mindegy.
Másnap reggel remegő gyomorral keltem. Tudtam, ha délben nem megyek el a parkba, akkor talán még rosszabbul járok, mintha elmennék. Ránéztem az órára: 6.58. Fáradtan visszadőltem, és behunytam a szemem. Gondolkoztam. Azután egy kérdés jutott eszembe, amitől kipattantam az ágyból, felöltöztem, és kirohantam.
HOL VAN ANYA?
New York utcáin bolyongva egyszerűen olyan tehetetlennek éreztem magam. Mit tehetek egy 25 éves, kemény, és borzalmasan durva nő ellen? Igen, a válasz az. Semmit. Csak menekülni, de néha azt se. Mert mindenhol megtalál. Nem bújhatsz el.
Odamentem a Parkba, és vártam, hogy végre dél legyen. Lassan telt az idő, és mikor zenét akartam hallgatni, kiderült, hogy el se hoztam a telefonom. Na, klassz. Most bámulhatom az eget, amin...esőfelhők gyülekeztek. Ajj mááár. Nem hoztam esernyőt, és egy szál pólóban vagyok. De 5 perc múlva dél! Nincs időm hazarohanni. Ha nem leszek itt pontban délben, és ha nem leszek ott pontban délben, tuti hogy megfojt, vagy kitalál valami durvábbat, ha rajta múlik. Csak nézzük azt, ahogy a többi lányt a szigeten megölte...Már a gondolattól is kiráz a hideg. Ránéztem az órámra. 11.59. Pontosan egy perc múlva egy erős kéz fogta meg a nyakam, és kezdett szorítani. Gyorsan körülnéztem, de csak egy három-négy év körüli fiúcskát láttam, nagy- nagy szemekkel ránk nézve. Intettem neki, hogy jöjjön ide, de szerintem megijedt, mert elszaladt. Na, ez klassz. Az egyetlen lehetőségem megijedt és elszaladt.
-Mit csináltál vele?-kérdeztem krákogva.
-Mégis kivel?-nevetett fel gúnyosan.- Ja!-csapott a homlokára, mintha most jutott volna eszébe.-Anyádról az embereim gondoskodnak. Ó, istenem, ne nézz már ilyen ijedten! Nem, nem ölik meg, úgyhogy tedd vissza a normális arcodat!-mondta unottan. Az egy kicsit megnyugtatott, hogy Anyát nem ölik meg. Akkor engem sem, nem igaz? Nem volt olyan könnyű normális arckifejezéssel nézni!
Hirtelen megpillantottam Anyát a háttérben.
A szeme be volt kötve, a ruhája, és a szájában a rongy pedig benzintől áztatott volt. Na nem mintha annyira értenék hozzá, de éreztem azt a jellegzetes benzinszagot. Mellette egy alak pedig öngyújtóval a kezében állt, amit Anya nem láthatott. Az ember mellette vigyorgott, én pedig majdnem sírva estem össze, egyenesen a földre. Eleanor szorosabbra húzta a kötelet a nyakamon, amit útközben kötött a nyakamra. De nem tudott érdekelni.
Mert aki Anya mellett állt, és mosolygott...Na, annak a mosolyát ezer közül is felismerem.
Hogy tehetett ilyet?
Lilly.
Lilly állt ott.
Köviiit:)
VálaszTörlés