2. fejezet~Elég már!

-Na, mi van, te kis csitri? Megijedtél? Ha-ha!-elkapta a kezem, szám bekötötte, és behurcolt egy raktárra hasonlító valamibe. Kezem kikötve, szám ragasztószalaggal körbetekerve. Miért kezdi ezt megint?
Tavaly kezdődött az egész. Szeretek neten idegenekkel  beszélni, ezúttal pont Eleanort "kaptam". Beszélgettünk,és kiderült hogy ő is Los Angeles-i. Úgy döntöttünk, találkozunk. Rossz ötlet volt. Kiderült, hogy egész eddigi életében ezt csinálta, vagyis gyerekeket kínzott. Elvileg azért, mert gyerek korában az apja gyakran megverte, és most máson akar "visszavágni". Szerintem nem egészen jó ötlet, de ő tudja. Vagy mi. Szóval, vissza- a jelenbe. Kikötözött, és elment. Ezt már egyszer megjártam, akkor pszichológushoz kellett járnom, de természetesen nem mondtam el az igazi okot, mert akkor: Szól a rendőrségnek-->elkezdenek nyomozni--> Eleanor megtalál--->Képes megölni, Áááá csak ennyi az ok.
2 óra telt el, vagyis ennyinek érzem. Á, megtaláltam az órám. 1 óra 53 perce vagyok itt. Áá, visszajött. Szuper, kezdi előröl. ÚRISTEN! Belém szúrta azt a hegyes valamit ott. Pont a lábamba. Szeret kínozni. Megint elment. Oké, megpróbálok megszökni. A fogam belemélyesztem a ragasztószalagba, és teljes erőmből húzom. Oké, ez megvan, leszedtem. Azt imádom, hogy anyukám mindig megtanított arra, hogy kell megvédeni magam, csak erre ő sem számított. De paprikaspray és kés mindig van nálam. A kés kikaptam a hátsó zsebemből, mert pont úgy volt kötve a kezem, hogy elértem, és elvágtam (20 perc szenvedés után) a kötelet. Most már csak ki kell rúgni az ajtót. Most iszonyatosan hálás vagyok anyunak, hogy önvédelmi órákra járatott. Ez az ajtó semmiség. Remélem.Na.Megvan. ÉS MOST FUTÁS! Futottam, és futottam, amíg el nem értem egy biztonságosnak mondható kávézóig. Ott leültem, rendeltem egy kávét, és próbáltam lenyugodni, és persze átgondolni a dolgokat.Természetesen ezt nem lehet egyedül. Mivel Lilly nem ér rá felhívtam Dave-et. Olyan 10-11 éve vagyunk barátok, szóval 100%, hogy ha szólok, az első szavamra ugrik. Én is az övére.
-Daveeeee! Gyere át a Starbucks-ba! Mooooost! Szükségem van rád!
-Őőőőő, szia, melyikbe? Van vagy 8...
-Jajj, tudod, amelyik ott van a South Central Avenuén...
-Jajj tudom! Rohanok!
Idegtépő 5 perc után, Dave zihálva, éppen hogy normálisan felöltözve(gondolom még nem volt felöltözve mikor szóltam) érkezett meg a kávézóba.
-Na, mi a baj?
-ELEANOR!
-Úristen-na igen, Dave néha nagyon-nagyon együtt érző tud lenni. Elmeséltem neki, mi történt.
-Nyugi, elfogják kapni a rendőrök-behúztam a nyakam-ugye, szóltál a rendőröknek?
-Ő, hát, nem egészen...
-MI? Most azonnal szólunk!
-NEM!
-Mi?
-Nem szólunk!
-Miért nem?
-Mert..képes megölni!
-Ez hülyeség, na gyere!
-Nem!-és visszahúztam a székre-nem egészen ismered. Most is egy raktárból jövök. Nem tudom, hogy nyomozott le, de az biztos, hogy nem viccel.

1.fejezet~Eleanor?!

Ezen a reggelen is, mint minden reggel, Lilly-vel mentem iskolába. Mikor beértünk, szembesülnünk kellett avval, hogy a suli "álompasijának", Jake-nek, milyet iszonyatosan sok rajongója van. Mindenki. Mindegy.
Fizikával kezdünk. Kedvenc. Kettesnél jobb jegyem talán nincs is belőle. Felmerült már, hogy javítok, csak nem nagyon ment.
-Lucy Sheperd a táblához!-komolyan rámszállt a tanár. Mindig engem feleltet.Kezd elegem lenni belőle...
-Halljam a tankönyv 173. oldaláról a kiemelt részt! Most!-Mi? De ott minden ki van emelve!
Valahogy kaptam egy gyenge kettest, igazából nem is tudom hogy. Az óra többi része lassan, és nagyon unalmasan telt. Nemhiába nem szereti senki a fizikát. Csak egy-két ember. Stréberek. Vagy a tanárnál akarnak bevágódni.Inkább a második. Második óránk irodalom, ebből se álok túl jól, mert nem nagyon csípjük egymást a tanárral. Kölcsönös utálat. Éljen.
Hetedik óra után (spanyol) gyorsan hazamentem, mert azt hittem ott helyben éhen halok. Rendeltem egy pizzát, mert Anya úgy sincs otthon. Nem szereti ha ilyesmiket eszem, mert szerinte tönkreteszi az alakom. Így sem vagyok csinos, szóval már oly mindegy.
Miután megebédeltem, és-ami nálam-ritkaság- megcsináltam a házit, rájöttem, hogy nagyon tudok unatkozni otthon egyedül. Felhívtam Lilly-t:
-Lillyyyyyy! Kész vagy már a házikkal?
-Mi? Van házi?-kérdezte, és hangja őszintén meglepettnek tűnt.Na igen. Lilly, a rokonlélek.
-Mindegy. Beülünk egy kávézóba?
-Most nem jó!-a háttérből egy éles hang ütötte meg a fülem:
-Lilly Nelson! Azonnal leteszed a telefont!
-Mennek kell! Szia!
-Szia!-köszöntem el, de szerintem már nem hallotta meg. Lilly nevelőapja, nem túl kedves.
Kimentem az utcára, hogy szívjak egy kis friss levegőt, amikor egy lány-gondolom, bár nem biztos, mert fekete körme volt-a vállamra tette a kezét.Ijedten fordultam meg: a lánynak ijesztően sok fekte szemfesték volt a szemén, vérvörös rúzs a száján, és nyílegyenesre vasalt, festett szőke haja. Már-már sírva szólaltam meg. Sírni lett volna kedvem. És futni:
-Eleanor?!

Bevezetés

Lucy átlagos, 16 éves, Los Angeles-i tinédzser. A híres énekes-színésznő, Hanna Sheperd lánya, bár ezt próbálja titkolni, mert nem igazán szereti a feltűnést. Az anyja kilétéről csak a legjobb barátnője, Lilly tud.
Mikor életében újra feltűnik Eleanor Rosett, akaratlanul is felfordul az élete. A nő tönkreteszi Lucy életét, de ő megpróbál kitartani. Másért? Magáért.