7. fejezet

Lucy szemszögéből

Egyszer csak megjelent egy helikopter fölöttünk. Felnéztem, és hirtelen elöntött a boldogság.
-Mi van? -szólalt meg Lianne, a maga bájos stílusában.-Minek örülsz?
-Azt hiszem, megmenekültünk-mutattam fel.-Azok ott a szüleim.
Mindannyian elkezdtünk hevesen integetni, mire a helikopter elkezdett lefele szállni. Kiszálltak belőle a szüleim.
-Mit kerestek itt?-kérdezték egyszerre.-Három órán át utaztunk! Tudjátok egyáltalán, hol vagytok???-kezdték a szidást, mintha mi tehetnénk róla.Vagyis én.
-Nem....
-A Falkland-szigeteken!-mondták, mire csak pár értetlenkedő szempárt láttak. Végül Sara megszólalt, mert ugye, ő itt a legokosabb.
-Dél- Amerika déli részén, igaz, hogy 1000 km-re az Antarktisztól, de az időjárás igen hűvös, és akár, mint tapasztaltuk, hó is eshet, még most, májusban is.
-Szóval- értelmezte Lilly- majdnem az Antarktiszon vagyunk.
-Hááááát...Nagyjából.
-Jézusom!
-Hanna-szólalt meg az apukám- ennyi embert nem tudunk egyszerre elvinni! Én itt maradok!
-Hát, nekem mindegy. De nagyon siessetek!-mondta, majd hozzánk fordult.- Egyesével viszünk el mindenkit!
Először Liannet vitte el apukám, mert kiharcolta, hogy ő legyen az első, mert még " Itt ragad". Nyávogós. Pff. Mikor elmentek, Anya beszélgetni kezdett.
-Hogy kerültetek ide?
-Én-kezdtem- a  városban sétáltam, mikor Eleanor elkapott, és idehozott. A többiek nem tudom, hogy kerültek ide-vontam meg a vállam.
-Én is hasonlóan jártam-mondta Sara. Lassan kiderült, hogy mindenki így járt.
Szép lassan mindenki kezdett fogyni a szigetről. Kicsit csodálkoztam, hogy Eleanor semmit nem vett észre, de nem is nagyon bántam, örültem, hogy végre kiszabadulunk erről a helyről, mert már kicsit kezdtem aggódni.
-Lucy-szólt Anya.
-Igen?
-Hol a cipőd?- nézett rám furán, mire elnevettem magam.
-Őőőő a vízben. Bepánikoltam, és bedobtam a vízbe. Bocsánat.
-Jó-jó, semmi baj, de nem fogsz kapni minden héten új cipőt!
-Oké- bólogattam szófogadóan, aztán fura érzésem támadt. Feltűnő volt, hogy Eleanor nem vett észre ebből semmit.
Túl feltűnő.