6. fejezet

Eleanor kijött. Végignézett riadt arcunkon, és gúnyosan elmosolyodott.
-Megijedtetek?
Meg se bírtunk szólalni. Engem a sírás kerülgetett, és a többi 5 lányt, ahogy láttam, szintén. Menekülni akartunk, és őszintén irigyek voltunk Diana-ra. Ha megmenekült, ha...jó, lehet már rég megfulladt de mindegy. Ki tudja, hol vagyunk?! Fogalmunk sincs! Kezdek megijedni. Végülis, egy embert megöltek, egy meg elmenekült. Miért is lennék ideges? Pff.
Oké, kezdünk mindannyian megőrülni. Nekem ugye fél cipőm van, mert még korábban beledobtam a vízbe. Na, mindegy.
Behívta Nellyt...Na ne. Nelly eleinte ellenkezett, és próbált kiszabadulni Eleanor fogásából, de nem sikerült. Bevitte. Kezd sötétedni...

 Nelly szemszögéből

Bevitt oda, ahol nemrég Adaline-t ölte meg. Tudtam, hogy én következem. Megláttam a kötelet. Szuper. Fel fog akasztani...

-Na-szólalt meg végül- rájöttél már, mit kezdek veled?

Csak rémültem ránéztem, és óvatosan bólintottam.

-Miért csinálod ezt?- szólaltam meg olyan halkan, hogy egy ideig azt hittem, nem hallotta.

-Hogy miért?-nevetett fel hitetlenül- Bosszút állok.

-Miért?

-Jajj, ekkor elmondom neked is, hogy te is úgy halj meg, hogy legalább tudd, miért halsz meg. Az egész 8 éves koromban kezdődött- emlékezett vissza-, amikor apám vert. Hónapokon, sőt, éveke keresztül több tubus alapozóval a fejemen jártam iskolába, hogy ne legyen feltűnő, hogy az arcom össze van verve. Mikor egyszer nem tudtam mit csinálni az arcomnak, mert már egyszerűen annyira sebes volt, hogy az sem segített, meg ugye a sebeket borzalmasan csípte- érdeklődve hallgattam a történetét.- De én azért felkentem, hogy akár egy kicsit is segítsen.  13 évesen megpróbáltam megfojtani magam. Nem sikerült. Anyám lelépett, a szüleim elváltak. Egyedül próbáltam túlélni. Aztán leléptem kollégiumba, és nem jöttem vissza. Egyszer hallottam, hogy apám meghalt. Őszintén, örültem. Megmenekültem. A házat rám hagyta, ami tényleg meglepett. Odaköltöztem, de tudtam, hogy valami furcsa. Hát persze. Adósság. De nem pár fillérről van szó, hanem 500 ezer dollárról.  Gondolhatod, kiakadtam. Kerestem egy kis pénzt, és az egészet visszafizettem. És szívből gyűlöltem apámat. Csak azért ment hozzá anyámhoz, mert neki elég sok pénze volt, úgymond. Mikor anyám meghalt, természetesen ő örökölte az össze pénzét, pedig nem érdemelte volna meg. Hát, így jutottam idáig-fejezte be, én pedig úgy éreztem magam, mint akit nyakon öntöttek egy vödör vízzel. Kicsit sokkolt.-És most. Téged sem hagylak ki-vigyorodott el ijesztően.-Oda! -küldött a kötél mellé. Kicsit zavart, hogy úgy bánik velem, mint egy kutyával. Odamentem, és rájöttem, akármit teszek, vagy csinálok, nekem annyi.
Odalökött, és elkezdte betömni a szám, a kezem összekötözni, a lábamat szintén. A szememet nem kötötte be, biztos, azért, hogy lássam,hogy halok meg. Lefogott, felállított egy székre. A nyakamra tette a kötelet, meghúzta, és kirúgta alólam a széket.
Pár percig szenvedtem, aztán csak lehunytam a szemem.